— ez a címe annak a tanulmánynak, melyet november 6-án mutattak be a református
gyülekezeti házban Soltvadkerten. A téma kevésbé ismert, de annál érdekesebb:
Vadkert 1804-ben. Ki hol lakott, mivel foglalkozott, milyen középületek álltak akkor a
faluban?
A népes, 50-60 főt számláló közönséget Sipos Ajtony Levente lelkész köszöntötte. Áhítatában kitért arra az hosszú vitára is, amely a tárgyalt korszakban, az 1800-es évek elején bizony felkavarta a helyi református gyülekezet életét. Konkrétan a probléma az orgona beszerzésének kérdése volt. Legyen-e vagy ne legyen? Az orgona aztán idekerült, ma felújítás alatt áll. Az egyik legrégebb magyar orgona akár a következő Nyitott Templom est témája is lehetne…
Ifj. Káposzta Lajos tanulmánya tavaly év végén jelent meg a kiskunhalasi Thorma János
Múzeum évkönyvében. Ezt a kötetet, valamint az intézmény tudományos működését Szakál Aurél múzeumigazgató mutatta be.
Az előadók sorát dr. Grynaeus András, budapesti történész-régész kezdte meg. Érdekes
felvezetésként a Kiskunságot és lakóhelyünket megjelentő, újkori térképeket mutatta be.
Ez az a korszak, a XVIII-XIX. század, amikor a község „felkerült a térképre”. Köszönhető volt az a katonai felméréseknek, valamint a földesurak rendszerező birtokszervezésének egyaránt.
Az új földesúr pedig mindent tudni akart!
Ezt már ifj. Káposzta Lajos történész mondta, aki kétrészes előadásában sokoldalú elemzést adott az 1804 földesúri felmérés kapcsán.
Ez az az időszak (1804-1806) — mondhatni: pillanat —, amikor a betelepítést végző Orczyak zálogba adják Vadkertet a Lukács családnak. (Igen, ők azok, akik később a kápolnát építik).
A felolvasásban Udvarhelyiné Jakó Krisztina és Dörömbözi Alex volt segítségére. Elhangzott a helyi közösségi és hivatali épületek leltára, valamint az összes, akkor „bejelentett” helyi családfő neve.
Nézzünk be a Nagyvendéglőbe, amely a mai kultúrház helyén állt!
„Anno 1804. juli 24. Az Méltóságos Uraságnak, és Vadkerti Helység épületjeinek
Spezificatioja
A Nagy Vendég fogadóban 7 szoba, egy nagyobb és egy kisebb spaise, 1 pintze alatta, melyben mintegy ezer akó bor belé tér; egy fészer az udvar közepén; deszka nádlásra építve, négy kő oszlopra és két fa oszlopra, egy istálló 30 lovakra, egy szín két hintóra, egy dupla fészer, kerített udvar, rajta két új nagy kapu tölgyfábul, rostélyosan építve. Három konyha, egy nagy tégla kémény. Az egész épületnek fala terméskőből és téglábul vagyon építve, az egészépület teteje sindellel vagyon fedve.
Az épületnek némely szarufái korhadt, vagyis odvas állapotban vagyon. Különben az
egész épület jó státuszban vagyon. A padlásnak felső deszkázása hibásnak találtatnak. Az
udvar előtt egy fenyővel felrovott kút minden készületestül. Mindezen épületek egy átaljában betsültetettek 8000 RFrtra. (azaz: *Rajnai Forintra)”
*A rajnai forint eredetileg azon Rajna menti választófejedelmek által veretett aranypénz volt, akik IV. Károly aranybullájában pénzverési jogot kaptak. Közép-Európában a 16–19. században használták a 60 krajcárt érő német (osztrák) ezüstforint megnevezésére.
Ezt követően dr. Grynaeus András a régészeti leletanyagok elemzésébe vezette be a
hallgatóságot: mi van a föld alatt, és ha előkerül, mit hoznak ki belőle a szakemberek? A
közösségi helyek tekintetében pedig — ki hinné? — élenjáró szerepet játszottak a kutak.
Itt találkoztak az emberek, ami különösen a fiataloknak lehetett érdekes.
No meg a kispadok…
Mára eltűntek, de az 1960-as és 70-es években bizony még megvoltak. Ez volt Káposzta
Lajos esperes-lelkész záró előadásának témája. Az a faluközösség még nagyrészt így
működött: kiültek az emberek és beszélgettek. Tudtak egymásról, és vigasztaló szeretettel
fordultak azokhoz, akik odaültek közéjük.
És mi jött a kispadok helyett?
Talán éppen a Nyitott Templom rendezvények a református gyülekezetben: egy kis előadás, egy kis beszélgetés, egy kis borozgatás — Galambosék jóvoltából.
Legközelebb tavasszal találkozunk!
A kötet a kiskunhalasi múzeumban kapható.
Káposzta Lajos
Fotó: Birofoto – Unimarket Trade Kft.
