„A nevelés nem külső és erőszakos kényszerítést, nem a gyerek fejébe töltött tudást jelent, hanem külső segítséget egy belső érlelődéshez.”
/Müller Péter/
Hogy lehet tönkretenni egy gyermek életét?
Számos módon. Leginkább úgy, hogy nem mérlegeled azt a felelősséget, ami vele jár.
Melyik a nagyobb bűn?
A körülményeket mérlegelve hozni egy felelős döntést vagy még több kórházban hagyott vagy gyámságba vett gyermeket termelni a társadalom szociálisan túlterhelt rendszerébe, ami sokszor erőn felül is képtelen ellátni ezeket a gyermekeket.
Az abortusz megoldás vagy gyilkosság? Egy beteg gyermek megszülése, felnevelése mit tesz egy családdal, milyen terheket ró rá? Egy erőszakból született gyermeknél az apával közösen gyakorolt jog mennyire etikus?
Mert az apasági viszonyt rendezni kell, bármilyen is a körülmény!
Felvetődik a kérdés, hogy miért férfiak döntenek, törvénykeznek a család fogalma, a nők és gyermekek sorsa, teste, élete felett, amikor a társadalmi, családi felelősségvállalásuk gyakorta kisebb, mint egy nőé. A gyermekvállalás komoly döntésekkel járó folyamat, amiben a női áldozathozatala gyakorta nagyobb, mint a férfié. Egy ténylegesen gyermeket akaró pár esetén azonban nem kérdés, hogy ez a fajta női áldozat egy támogató, szerető, felelősségetvállaló férfi oldalán biztonságos és boldog.
De mi van ha a férfi vagy a nő alkalmatlan erre?
Jogok és kötelességek tekintetében, való igaz, hogy a biológiai apa házasság, regisztrált élettársi kapcsolat, apasági nyilatkozat révén vagy peres úton igazolt reprodukciós eljárás után élvezheti a szülőséget. Viszont jogosan felmerül a kérdés, hogy a gyermeket vállaló szülők esetén mi a protokoll, ha az egyik szülő alkalmatlannak bizonyul a gyermek nevelésére? Erre rengeteg női és férfi példa is van, hiszen számtalan esetben szól a fáma arról, hogy a saját önzését, életét előtérbe helyezve egy új kapcsolat mellett dönt az egyik szülő és könnyebbnek érzi a köteléktől való szabadulást, a gyermek elhagyását. Vagy egy nem működő párkapcsolatot mentve születik a gyermek, amit utána nem tudnak rendezni a szülők és az állandó feszültség a gyermek életét is károsítja. Vagy még számtalan lehetetlen helyzet adódik….
Ki issza meg ennek a levét? Elsősorban a gyermek.
Az alkalmatlanság ott kezdődik, amikor nem mérlegel a felelősségéről, legyen az akár nő vagy férfi. Egy gyermek nem csak a születésétől felelősség, hanem a fogantatás pillanatától. Dönteni egy születő életről, arról, hogy milyen sorsot szánunk neki, milyen értékek és elvek mentén és körülmények közt nevelődik, milyen érzelmek, ingerek érik élete során, amennyit tud ez adni, annyira tönkre is tud tenni egy életet. Sajnos sokan nem mérlegelnek, nem beszélnek ezen folyamat jelentőségéről és ezért társadalmunk egyre több lelkileg és mentálisan sérült embert termel ki.
A 12. hétig lehet elvégeztetni az abortuszt.
A magzat az anya testén kívül nem életképes a 25. hétig. Milyen emberölésről beszélünk tehát ilyenkor? Hiszen ahhoz, hogy megölhessünk valakit, ahhoz önállóan élnie kellene, de ez egy 12 hetes magzat esetén lehetetlen.
Kínhalálról igazánból nincs értelme beszélni, és másokban rossz érzéseket kelteni, mivel az idegrendszer a 12. hétig annyira fejletlen, hogy nincs fájdalomérzet, mivel a fájdalomérzetért felelős idegpályák jóval később alakulnak ki.
Menjünk hát tovább… meggyőzően lebeszélsz valakit az abortuszról. Utána odaállsz-e mellé segíteni, ha sérült gyermeket szül vagy ha más probléma merül fel, mondjuk komplikációk lépnek fel és az édesanya meghal, felneveled a gyermeket?
Vagy segítesz neki, ha egyedül marad a gyermekkel anyagilag és felelősségileg?
Ugyebár az apának van választása, mert ha mégsem jön be neki az apukásdi, akkor simán leléphet és egyszerűen nem foglalkozik a gyermekével. Ez ugye rendben lehet társadalmilag?
Így sérülhet a gyermek, ez nem probléma? A két hetes látogatások, a nem vagy csúszva fizetett gyermektartás, valamint egyéb költségekből kihátrálás, kifogások, hogy miért maradt el a beígért program, miért nem tud/akar foglalkozni a gyerekkel vagy az együttműködés hiánya a szülők közt a gyermek életében is keserűséget, sérülést hordozhat magába.
Nagy döntés az, amikor vállal egy nő egy gyermeket vagy az abortusz mellett dönt, mérlegeli azt a döntését jobbik esetben, hogy mibe és miért is vág bele. Tehát a szabad döntés joga, a teste feletti jog adassék meg, hiszen a körülmények tükrében nem törhetünk pálcát senki felett, aki felelősséget vállal egy döntésért, ami így is, úgy is nyomot hagy az életén.
Mit tehetünk tehát?
Elfogadni azt, hogy a nők önrendelkezése a testük felett a jobb döntés, mint egy szeretet hiányában vagy nagyon betegen felnövő gyermek.
Árnyalatokat látó jog- és törvénygyakorlás sokat javítana a kiszolgáltatott, erőszakban élő gyermekek életén. A családon belüli erőszak mellett nem mehetünk el tétlenül!
Az egyedülálló szülőség nem a legrosszabb, ami történhet egy gyermekkel, mert egy alkalmatlan szülő sokkal károsabb a gyermek értelmi, érzelmi és fizikai fejlődésére, amennyiben ez indokolt, abban az esetben legyen lehetőség a gyermekvédelem által gyorsan lépni, megvédeni a gyermek érdekeit az alkalmatlanság különböző formáitól.
Vajon a szülőségre felkészítő tanfolyamok és vizsgák, miért csak egy örökbefogadási procedúra kapcsán kötelezők? Talán a gyermekekhez sem ártana „jogosítványt” szerezni, mert jogok csak azoknak járnának, akik tudják a kötelességeket is, mert egy gyermek élete, nevelése nem játék!
„Ne a gyerekektől várjuk el, hogy majd ők megváltoztatják a világot. Miért tennének így, ha tőlünk se látták az erre való hajlandóságot?”
/Kump Edina/
