Nyomtatás

Kraut und Praj – Kródumpraj

Közel 300 éves hagyományokkal rendelkező Sváb étel. Elkészítése egyszerű, az étel laktató, kiadós és nagyon finom.

Hozzávalók

Mennyiség

1 nagy hátsó füstölt csülök, amit néhány óra – vagy egy éjszaka alatt kiáztatunk, hogy veszítsen a sósságából.
1kg savanyú káposzta (egyszer átöblítjük)
1 teáskanál kömény
1 babérlevél
pár gerezd fokhagyma
fekete szemesbors
1fej vöröshagyma
1kg régi burgonya
2 evőkanál liszt
2 evőkanál kacsazsír
kevés mustár és pirított hagyma a tálaláshoz

Elkészítés

A csülköt a szemesborssal, babérral, fokhagymával előfőzzük. Ha kellően puha, de még nem teljesen főtt meg, kicsontozzuk, felkockázzuk.
Egy hagymát apróra vágunk, kacsazsíron lepirítjuk, hozzáadjuk az átmosott savanyú káposztát, amit egész köménnyel, esetleg kis cukorral ízesítünk.( az eredeti recept nem használ cukrot)
A felkockázott csülköt a káposzta tetejére helyezzük, lefedjük az edényt és puhára pároljuk a húst, kicsit roppanósra hagyjuk a káposztát.
1kg burgonyát megpucolunk, karikára vágjuk, sós vízben megfőzzük, leszűrjük összetörjük és hagyjuk kicsit hűlni.

Kacsazsírból és a lisztből vékony, világos rántást készítünk, amit a burgonyára öntünk és összemelegítjük. Ha túl sűrű a püré, a csülök lével hígíthatjuk, tehetünk bele 1-2 evőkanál tejfölt is.
Tálaláskor a csülkös káposztából úgy szedünk, hogy a levét lecsepegtetjük, mellé a burgonyapürét tesszük, a csülökhöz kevés mustárt tegyünk a tányér szélére. A pürére pedig ropogósra sült hagymát tehetünk díszítésként.

 

Kulcsszavak: csülök, káposzta és püré, Kraut und praj