hétfő, szeptember 26, 2022
spot_img
KezdőlapSoltvadkert hírekRendezvényHajrá Bócsa, megjöttünk a disznótorra!

Hajrá Bócsa, megjöttünk a disznótorra!

Avagy Bócsator immáron tizedik alkalommal.

Ez alkalommal is ‘Vadkert bulinegyedéből’ jelentkezünk. Mert a jelszó: Bezzeg’Bócsa …

No, de fordítsuk komolyra a szót.


A mínusz hat fokos csípős reggelen még a nap is óvatosan kelt a bócsai határban.

De, hét órára, egyre-másra megérkeztek a szervezők, a csapatok a segítők, és a nap egyik hangja, Káposzta Lajos konferálását követően Kovács Nándor a falu kisbírója mondta el köszöntőjét.

Szőke-Tóth Mihály polgármester beszédében kitért a falusi élet hagyományainak megőrzésére, és mint olyan a disznóvágás is egy ilyen az önfenntartást biztosító momentum.

Szőke-Tóth Mihály – Bócsa Község polgármestere

Fontos, hogy ne vesszen ki a mindennapi életből és a magyar kultúrából a disznóvágás, és a Bócsatornak ide s tova 10 esztendeje ez az egyik célja.

Továbbá nem titkolt szándék, hogy a bócsai Parkerdőbe kilátogató baráti társaságok, és családok jól érezhessék magukat, és a helyi vendégszeretetet megtapasztalva kellemes kikapcsolódásban lehessen részük.
Bár, a kilencedik Bócsai Böllértalálkozó 2019 novemberében volt, a pandémiás időszak miatt a tizedikre több mint két esztendőt kellet várni.

A 2019-es Bócsatori malactúra

De a csípős reggelt követően az időjárás is kegyes volt, és szikrázó napsütésben telt a nap.

A hagyományos momentum, a kötények nyakba akasztását követően a hét elszánt csapat felhörpintette a fogópálinkát, majd egy közös táncot követően kezdetét vette a disznóvágás.

Ki így, ki úgy, egyedi, modern, és hagyományos módszerek eszközök segítségével végezték a csapatok a munkát.

A hangulatért a jóféle házi sütemények, pálinkák, és borok mellett a Nosztalgia Zenekar és a nap házigazdája a Jó Laci Betyár felelt.

A kilátogató vendégek a helyi Dutra barátok veterán korú traktorait, és a Bíró család Ladáit is megcsodálhatták, sőt, egy fotó erejéig bármelyik gépre fel lehetett ülni.

A központi tanyaudvaron a Halas Táncegyüttes, és Zenekara szórakoztatta a közönséget. Fellépett a Boróka Általános iskola tánc csoportja is, és


a Bócsai Boróka citerazenekar színvonalas műsora is nagy sikert aratott a nézők körében.

Természetesen a kicsiket kézműves foglalkozás is várta az egyik kis sátorban.

És szinte állónap készültek a finomabbnál finomabb disznótoros étkek.

A délutáni futball mérkőzés izgalmait követően a díjak átadása következett.

A szakmai zsűri gyakran igencsak nehéz helyzetben volt, de rutinjuknak köszönhetően igazságos végeredmények születtek.

Legjobb pecsenye – Hóbortos Hobbitkák

Jó emberek, figyeljetek! Az övék az első telek! Megjöttek a vármegyétől, finom étket adnak déltől. Pályáznak és papíroznak, ha hibáznak, radíroznak. Munkahelyük titkárság és elnökség: ők a Megyei Fejlesztési Ügynökség! Nevük egy regényből, megmondom a titkát: hogy nevezzük őket? Hóbortos Hobbitkák!

Legjobb hurka – Böllér SE

Erő velünk, izom szagok. Remélem, jó hurkát kapok! Labdát dobunk, néha embert, felborítjuk az úthengert. Kézi, foci, birkó… vágod!? …ha nem hiszed, majd meglátod! Az évvégén ünnepeltünk, 20 éve bajnokok lettünk. De nem csak a birkó nyerő — a labdához is kell erő. … vagy tüdő… vagy technika… vagy praktika… A fészbukról informálódj, hogy milyen volt a taktika! Abalében szív és vese: mi vagyunk a Böllér SE!

Legszebb tanyaudvar – Kan-Ászok kontra Szűz-Érmék

Legjobb töltött káposzta – Kiskun Express

Legjobb sült vér – Torockó Baráti Kör

Valamikor régiben, Februárnak végiben Elindult egy kis csapat, Ahol kétszer kel fel a nap. Kalandos volt utunk, míg Torockóra jutottunk. Barátok közt elvégre, Koccintunk a medvére. Eltemettük Farsang Dömét, elűztük a télnek zömét, de a gépezetben hiba akadt, a hó a nyakunkba szakadt. “Gondűzőben” búsultunk, elhatározásra jutottunk: hazajövünk nemsokára, disznót vágunk Bócsatorra. Jóska vagyok, a Vida (vagy: szép és laza), leszúrjam vagy menjek haza?! Ez a disznó már nem kel föl! Torockói Baráti Kör!

Legjobb sült kolbász – Cimpilimpi

Összejött sok cimbora: Bócsatora menj oda! Nekik ez egy visszatérés — körünkbe, hisz jött a kérés: „fiúk, lányok, hiányoztok — ha itt vagytok, jó hurkát hoztok!” Bíró József és családja — főztüket sok vendég várja. Szeresd őket, karom inti, nevük az, hogy Cimpilimpi!

Legvidámabb csapat – Boka-Darálók

Csapatunk összetétele igen vegyes, az oktatásért kell tenned, hogy tagunk lehess! Segítők és támogatók: mind jó emberek! Lesz itt ma kolbász és rántott hús, rengeteg! Szívünk nagy és piros kupakkal rakjuk tele Ma itt vagyunk a disznótoron, vágjunk rögtön bele! Mozgáskorlátozottak gyúrják itt a tésztát, Kihoztunk egy kemencét, ha gondolod, nézz ránk! Norbi, a böllér készen áll a harcra, Lassan fél 8, emberek: Indulhat a hajsza! Nem is gondolhatunk már másra, hangozzék a Bokadarálók csatakiáltása: „Hajrá Boka, Hajrá Bócsa, idejöttünk disznótorra!”

A jubileumi, X. Bócsator Böllére a Kan-Ászok kontra Szűz-Érmék csapatának tagja, Kovács Nándor lett.

A X. Bócsator Böllére a Kan-Ászok kontra Szűz-Érmék csapatának tagja, Kovács Nándor

Akitől megtudtuk, hogy a hentes-böllér tudományt a nagyapjától és édesapjától tanulta, és az elmúlt 10 esztendő során is mindig tanult új, és újabb fogásokat.

Különdíjazásban részesültek a falu kemencéje körül sürgő-forgó Kalács-Sütők csapata, a Bócsator kiemelkedő támogatója: Petróczi Péter

A Kalács-Sütők csapata
Petróczi Péter

aki ‘Kolbász’ nevű, minnesotai törpemalackáját ajánlotta fel, és a zsűritagjai: Lehoczki Klára, és Tóth Zsolt és Hachbold Szabolcs.
A délutáni munkát, a Jó Laci Betyár fellépése zárta, ami szintén hagyomány már a családbarát gasztro-ünnepségen, Bócsán.

Köszönet mindenkinek aki kilátogatott Kiskunfélegyházáról, Kaskantyúról,Kecskemétről, Soltvadkertről, Kiskőrösről, Kiskunhalasról, és a környék bármely településéről.
Mindenkit szeretettel vár a Bócsa Község a XI. alkalomra is.

Fotó: Birofoto

-Hírdetés -

Friss cikkeink