szombat, április 20, 2024
spot_img
KezdőlapSoltvadkert hírekJelentősen módosul a menetrend a kelebiai vonalon február 1-től!

Jelentősen módosul a menetrend a kelebiai vonalon február 1-től!

A Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása egy újabb jelentős szakaszba ér, ami már a soltvadkerti utasokat is érinteni fogja. A MÁV a weboldalán a következőket írja: 

 

Február 1-jétől Délegyháza és Kelebia között vágányzár mellett folytatódik a kivitelezés. A Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia (150-es számú) vasútvonal több évig tartó átépítésének első menetrendi üteme idén április 30-ig lesz érvényben.

Ebben az időszakban a vonatok csak Budapest és Délegyháza között közlekednek.

A Délegyháza–Kiskunhalas–Kelebia szakaszon vonatpótló autóbuszokkal, valamint a Volánbusz helyközi és távolsági járataival lehet utazni, ezek térségbeli közlekedése a lezárás idejére a térségben megváltozik, és átveszi az érintett települések teljes kiszolgálását.

A Délegyháza és Kelebia között életbe lépő módosítás havonta 50 ezer utast, a Budapest–Kelebia vonalon utazók mintegy negyedét érinti. A közúti buszos közlekedés és az átszállások miatt a Délegyházától délebbre lévő szakaszra, illetve szakaszról utazók Budapest és Kunszentmiklós-Tass között 20-30 perccel hosszabb eljutási idővel számolhatnak; Kiskőrös, Kiskunhalas, illetve Kelebia és a főváros között pedig 30-45 perccel növekedhetnek az átlagos eljutási idők. A vasúttársaság emiatt arra kéri az utasait, hogy előre tájékozódjanak, és tervezzék meg az utazásukat.

Távolsági és regionális közlekedés a kelebiai vasútvonal déli szakaszán
Kunszentmiklós és Kelebia között a regionális közszolgáltatást a pályafelújítás ideje alatt a Volánbusz biztosítja menetrendszerinti buszjáratokkal. A Budapestről induló, illetve oda érkező távolsági utazásokhoz pótlóbuszt indít, valamint alternatív, kerülő útirányt javasol a vasúttársaság.
A Kiskunhalas–Kiskunfélegyháza vonalon a kétóránként közlekedő InterRégiókon kívül munkanapokon reggel egy új vonatpárral, valamint munkanapokon és vasárnap délutánonként két új vonatpárral bővül a vasúti kínálat, Kiskunfélegyházán biztosítva csatlakozást a Budapest és Szeged közötti InterCity járatokhoz.
A sűrítő személyvonatok munkanapokon Kiskunhalasról 4:30-kor, Kiskunfélegyházáról 6:38-kor; munkanapokon és vasárnap Kiskunhalasról 14:39-kor és 16:42-kor, Kiskunfélegyházáról 16:36-kor és 18:38-kor indulnak.
Budapest–Kiskunhalas, valamint Kecskemét, illetve Kelebia és Kiskunhalas közötti buszközlekedés
Új buszvonalak Budapest és Kiskunhalas között:

653 Budapest – Kunszentmiklós (– Kiskőrös – Kiskunhalas)
1115 Budapest – Kunszentmiklós – Kiskőrös – Kiskunhalas (gyorsjárat)
Az autóbuszok ütemes menetrend szerint, Budapest és Kunszentmiklós között óránként, Budapest és Kiskunhalas között kétóránként közlekednek: Népligetből minden páros óra:05-kor 653-as járat indul jellemzően Kunszentmiklósra, minden páratlan óra:05-kor pedig 1115-ös járat indul Kiskunhalasra. (A hajnali első 653-as járat a Népligetből egészen Kiskunhalasig közlekedik.)
Kelebia és Kiskunhalas között:

5285 Kiskunhalas–Tompa-Kelebia
5284 Szeged–Kelebia–Tompa–Kiskunhalas
5221 Kecskemét–Kiskunhalas–Kelebia
Egyéb buszvonalak, melyek érintettek még:

5046 Szeged–Kiskunhalas–Balotaszállás
5282 Kiskunhalas–Balotaszállás–Pusztamérges
5292 Kiskunhalas–Balotaszállás–Kisszállás–Mélykút
Kiskunhalas és Kecskemét
Kiskunhalas és Kecskemét között S250-es jelzéssel kétóránként – egy sűrítőjárattal – pótlóbuszok közlekednek Kiskőrös, Soltvadkert, Pirtó megállásokkal. Két pár pótlóbusz Kecskemét–Kiskunhalas–Kelebia között közlekedik, Kiskunhalas és Kelebia között tompai megállással.

A vonatpótló autóbuszok naponta:

Kecskemét vasútállomástól 7:20 és 21:20 között kétóránként, valamint 12:20-kor indulnak.
Kiskunhalas vasútállomástól 4:48 és 18:48 között kétóránként, valamint 15:48-kor indulnak; Kiskőrös vasútállomástól, Soltvadkert autóbusz váróteremnél, Pirtó községháza autóbusz-megállóhelyen állnak meg.

A Kecskemétről 7:20-kor és 12:20-kor induló pótlóbusz Kelebia vasútállomásig közlekedik. A Kiskunhalasról 8:48-kor és 15:48-kor induló pótlóbuszok Kelebia vasútállomástól indulnak 8:03-kor és 15:03-kor. A hosszabb útvonalon közlekedő pótlóbuszok Tompa autóbusz váróteremnél is megállnak.

Kiskunlacháza-Kiskunhalas és Kelebia közötti Volánbusz-járatok
A Kiskunlacháza–Kiskunhalas szakasz esetében – az elsősorban Budapestre irányuló utazási igények minél kedvezőbb, átszállás nélküli kiszolgálása érdekében – Budapest, Népliget–M5-ös autópálya–M51-es út–51-es út–Kiskunlacháza–Kunszentmiklós–Szabadszállás–Kiskőrös–Kiskunhalas viszonylatú autóbusz-járatok közlekednek, kétóránkénti követési idővel. A járatok követési idejét 60 percesre egészítik ki a Budapest és Kunszentmiklós között Soroksáron át közlekedő járatok. Munkanapokon csúcsidőszakban Kunszentmiklóson át Szabadszállás végállomással további sűrítő járatok közlekednek.

Ugyancsak munkanapokon csúcsidőszakokban a 60 percenként közlekedő járatokat további, Kunszentmiklósig közlekedő vagy onnan induló, Soroksáron és Apajon át közlekedő járatok egészítik ki, összességében 30 percesre csökkentve ezen szakaszon a követési időt.

A Kiskunhalas–Kelebia szakasz esetében a Volánbusz meglévő közszolgáltatási kínálatának jelentősebb mértékű bővítésével biztosítja a térség közlekedését a vasútvonal lezárása idején, az érintett települések kiszolgálására az 5285-ös vonalon több járat indul, az 5046, 5282, 5284 és 5292 számú vonalakon induló járatok pedig módosított menetrenddel közlekednek.

 

Vasútállomás megnevezése Vonatpótló autóbusz megállási helye
DélegyházaDélegyháza vasútállomás autóbusz-megálló
KiskunlacházaKiskunlacháza vasútállomás elágazás autóbusz-megálló (a település központjában, a Dózsa György út és a Rákóczi út kereszteződésénél)
DömsödDömsöd vasútállomás elágazás autóbusz-megálló (a település központjában, a Dózsa György út és a Kossuth Lajos utca kereszteződésénél)
Kunszentmiklós-TassKunszentmiklós vasútállomás autóbusz-megálló és
Kunszentmiklós, Kálvin tér autóbusz-megálló
KiskőrösKiskőrös, vasútállomás autóbusz-megálló
SoltvadkertSoltvadkert, autóbusz-váróterem
PirtóPirtó, községháza autóbusz-megálló
KiskunhalasKiskunhalas, vasútállomás autóbusz-megálló
TompaTompa, autóbusz-váróterem (a Volánbusz buszai betérnek a vasúti megállóhelyhez, a pótlóbusz messze a vasúti megállóhelytől, a település központjában áll csak meg)
KelebiaKelebia vasútállomás autóbusz-megálló
KecskemétKecskemét vasútállomás autóbusz-megálló

Díjszabási tudnivalók, kölcsönös bérletelfogadás

  • A vonatok és a pótlóbuszok esetében a MÁV-START díjszabása érvényes. A szolgáltatás vonatjegyekkel vagy vasúti bérletekkel vehető igénybe, ezek a megszokott módon, a vasúti pénztárakban, jegyautomatákban, vagy ezek hiányában (illetve a pénztár zárva tartása idején) a jegyvizsgálónál vásárolhatók, illetve az interneten, a MÁV applikációban válthatók meg.
  • A 2022. február 1. előtt megvásárolt bármely, a 150-es Budapest–Kelebia vasútvonalat érintő viszonylatú vasúti bérletek a lejárati idejükig érvényesek a bérleten feltüntetett viszonylaton, a vasútvonal által érintett települések között közlekedő helyközi autóbuszjáratokon is.
  • Február 1-jén vagy azután az igénybe vett szolgáltatástól függően szükséges megvásárolni a vasúti vagy autóbuszbérletet.
  • A vonatokon és pótlóbuszokon elfogadják a párhuzamos útvonalra váltott Volánbusz bérleteket, ha a vasútvonal által érintett települések közötti szakaszra szólnak.
  • A Budapest–Kunszentmiklós, a Budapest–Kunszentmiklós–Kiskunhalas és a Kiskunhalas–Kelebia útvonalon közlekedő Volánbusz-járatokon elfogadják a vasúti utazási igazolványokat és azokat a vasúti bérleteket, melyek a buszok által érintett települések közötti utazásra jogosítanak.
  • Azokon a helyeken, ahol a vágányzár időszakában a MÁV-START nem szolgáltat, a vasúttársaság menetjegyet és bérletet sem értékesít 2022. február 1-jétől. A január 31-ig megváltott, alább felsorolt állomásokra érvényes (a bérleten kiindulási vagy célállomásként a felsorolt állomásokat tartalmazó) bérleteket a Volánbusz helyettesítő járatain elfogadják a bérleteken feltüntetett érvénytartamon belül.

    Február 1-jétől ideiglenesen megszűnő állomások: Bösztör, Szabadszállás, Fülöpszállás, Soltszentimre, Csengőd, Tabdi, Pirtói szőlők, Balotaszállás, Kisszállás.​

Hol vásárolható menetjegy és bérlet a Volánbusz járataira?

Elővételben

  • Jegyeket és bérletek a Volánbusz-állomásain található pénztárakban
  • Bérletek a Volánbusz értékesítő partnereinél
  • Övezetes bérletek a MÁV vasúti pénztáraiba
    A vasúti pénztárakban övezetes bérletek vásárolhatók, ehhez azonban Volánbusz-bérletigazolvány kiváltása szükséges, amit a Volánbusz pénztáraiban lehet beszerezni.
  • Interneten
    Jegyvásárlás csak az 1115-ös vonalra lehetséges: online jegyvásárlás
  • Applikációban menetjegy és bérlet
    További információkért látogasson el a Volánbusz mobiljeggyel kapcsolatos oldalára.
    Az applikációban vásárolt bérletekhez bérletigazolvány kiváltása szükséges, amit a Volánbusz pénztáraiban lehet beszerezni.
  • A járművezetőnél menetjegy
    – Az autóbuszokon a vásárlás csak készpénzzel lehetséges.
    – Kérjük, hogy gondoskodjanak a menetjegy vásárlásához megfelelő címletű pénzről, mert az autóbuszvezető pénzváltásra, nagycímletű pénzből való visszaadásra nem köteles.
    – A járművezetőnél bérlet nem kapható.

    Forrás: MÁV-START

-Hírdetés -

Friss cikkeink