szombat, szeptember 25, 2021
KezdőlapSoltvadkert hírekSzemelvények a soltvadkerti zsidóság életéről

Szemelvények a soltvadkerti zsidóság életéről

Jó dolog öregekkel beszélgetni. nem mindenki veszi a fáradságot, pedig néhány megfelelő kérdéssel rengeteget meg lehet tudni a régi világról és felfogásról.
Szekeres József és felesége, Hachbold Szeréna Katalin 2021. március elején fogadtak Petőfi utcai otthonukban. Egyszerűen csak leültem és beszélgettünk egy órácskát. Ennek eredménye lett az alábbi kis történet-csokor, melyet a holocaust emléknapra való tekintettel a vadkerti zsidóság témaköréből válogattam össze.

Zsidók Soltvadkerten

Szekeres József meséli:
A zsidók leginkább kereskedelemmel foglalkoztak, boltosok voltak, vagy valamilyen szolgáltatást végeztek. Viszont volt közöttük néhány, aki más szakmát választott. Én például egy zsidó asztalossal, Spitzer Károllyal dolgoztam együtt. A Wéber család boltos és fodrász volt. A Bocskai utcán volt az üzletük, egy nádtetős ház, ahol most a Király Non Stop található. De tudok olyan asszonyról, aki drukkolt (előnyomta a mintát) és hímezett.
Szombaton a zsidók nem végeztek semmiféle munkát: ez volt az ünnepük. Ilyenkor behívtak engem is, a gyereket, hogy gyújtsak be nekik. Mert bizony az is „munka” lett volna a hitük szerint.
Egyéb zsidó nevek Vadkerten, amik eszembe jutnak: Knöfler, Blum, Geländer, Schweiger, Magyar (gyümölcskereskedő volt), Popovics Róbert (vasáru üzlete volt a Hősök terén)
És hogy milyen emberek voltak? Nagyapám mesélte, hogy ha valaki szüret előtt anyagilag megszorult, annak kölcsönt adtak és egy kis hordó borra lehetett később törleszteni. Egyfajta szociális biztonság volt ez mindenkinek. Itt nem volt „kizsákmányoló és élősködő zsidó” — ahogy páran hirdették

Szekeres Józsefné meséli:
A II. világháború alatt egyre nehezebbé vált a zsidók sorsa a megszorító, tiltó törvények miatt. Soltvadkerten több száz zsidó élt zsinagógával, iskolával, kóser vágóhíddal. Amikor 1944-ben jöttek a tiltások, hogy hová nem mehetnek be zsidók, sokszor előfordult, hogy a keresztények vásároltak be a zsidóknak.
Sokan sejtették a szomorú jövőjüket. A Fogler bácsi fülbevalót adott nekem három kék opálkővel, még a holocaust előtt. Emlékszem, kinn állt a lépcsőjén és megszólított: „Kis Katókám, gyere csak ide!” És ekkor adta oda. Tudta már, hogy szomorú vég vár rájuk, zsidókra. Ezt a fülbevalót aztán más családi ékszerekbe használtuk fel.
1944 nyarára létrehozták a gettót, ami a mai ÁFÉSZ iroda (Szentháromság utca) és annak udvara volt, illetve a környező házak. Oda hordták össze később az elhurcolt zsidók vagyonát is. Láttom, ahogy a hátsó udvarokon keresztül talicskán tolták el bizonyos személyek a drága, lopott vagyontárgyakat.
A Schwaiger család is bent volt. Üzentek nagymamámnak, Hachbold Henrikné Gszelmann Annának, hogy be tudna-e vinni hozzájuk valami. Nyilas vadkerti állt őrt a bejáratnál. „Tűnjön el innen gyorsan, mert bevágom magát is közéjük!” — rivallt rá nagyanyámra. Nem tudott bemenni.

Fogler Jolán esküvője Soltvadkerten. Mögötte édesapja Fogler Izidor, jobbján pedig Fogler nagypapa. A háború alatt Jolán keresztény papírokkal bujkált a gyermekeivel Pesten. A gyerekei egy bombatámadásban meghaltak. A férje pedig nem jött vissza a munkaszolgálatból. A háború után Jolán Izraelbe költözött, ahol parókakészítéssel foglalkozott. Kint újra férjhez ment és két gyermekük született. 

Aztán elvitték őket, és nagyon sokan nem jöttek vissza a haláltáborokból.
De páran visszajöttek, és bizony akadtak, akik bosszúvággyal teli érkeztek haza az elhurcolt zsidók közül. Köztük a Grätzer doktor fia, Grätzer Iván, „Jaszi” (Reményi József), „Jupiter”, Schweiger Bandi — hogy csak pár nevet említsek. Tudták ők, kit kerestek. A Limajer-erdőben kivégeztek egy nyilas családot, másokat, volt nyilasokat és szimpatizánsaikat megkínoztak. Elégtételt akartak venni a szenvedésekért. Később különösen sok rosszat tett a vadkertieknek Reményi József, a „Jaszi rendőr”.
Az élet újraindult a háború után. Soltvadkerten 1956-ig működöt tovább a zsidó hitközség, aztán a forradalomkor egy csapásra elmentek. Féltek. Engem szerettek, én még meg voltam híva a Dajcs Méri lakodalmába — ahol most a bölcsőde van, ott rendezték meg. Aztán ismertem még a Grósz lányokat és Szántó Annát (később Kutasi Frigyesné tanárnő). Ott lakott, ahol most a Találkozás Háza van.
Aztán a maradék is elment: Budapestre, Izraelbe, Amerikába. Akik itt maradtak, azok pedig már régen meghaltak.

Szekeres Józsi bácsit 2021. április elején temettük el. Nyugodjék békében.
Lejegyezte: ifj. Káposzta Lajos

-Hírdetés -

Friss cikkeink