szombat, október 16, 2021

Citerás délután

– csak úgy, magunknak!

Valahogy így lehetne megfogalmazni röviden annak a zenés délutánnak a mottóját, melyet Duchai Judit és Tóth János szervezett citerás társaikkal közösen a múlt szombaton.

A helyszín nem volt gyöngyházas, nem volt benne pályázatos pénz és politikusok sem mondták el internetről összetákolt beszédjüket. Egyszerűen: megszervezték maguknak a találkozót és örömzenéltek — egymásnak.


A Kiskun Agro belső udvarán, vízhűtéses sátorban gyűltek össze a zenészek: a házigazda Kútágas 77 Citerazenekar mellett Balotaszállásról és a vajdasági Kikindáról jöttek az énekesek és a citerások.


Akinek esetleg nem ismerős a Kútágas 77 Citerazenekar: tavaly váltott erre a névre „Soltvadkert Város Citerazenekara és Népdalköre”.
Az ok egyszerű: vadkerti gyerek nem igen akar már citerázni, viszont egyre több vidéki jött Judit és János szárnyai alá. Nem kívánnak minősítőkre járni és az elismerésekre sem vadásznak. A cél csupán a magyar népzene megélése, élvezete és bemutatása.

 

A műsor egyszerű volt: valakik mindig énekeltek, zenéltek, a közönség pedig velük együtt dúdolta a magyar kultúra gyerekkorunkból ismert, mára egyre ritkuló nótáit. Közben megfőtt a marhapörkölt és hála a kóstolóknak, lezajlott az előzetes véleményezés is.

A bográcshoz a nagy öregek mellett néhány itt élő német házaspár ugyancsak odasorakozott kanalával. Na ja: a rendezvény nem volt idegenforgalmi esemény (sem sajtónyilvános, ahogy mostanában a szájra-bátrak nyiladoznak), de aki ide akart találni, az idetalált. És ha már itt voltak, szemügyre vették a hangszereket is — szakszerű bemutatással és tolmácsolással.


Szóval szépen lezajlott ez a citerás délután, mely után már várjuk a folytatást. Talán be lehet menni majd a próbájukra is és újra kitaláljuk a nótaesteket versekkel, humorral és a végén mulatsággal.
Éppen itt lenne az ideje!

A rendezvényt Soltvadkert Város Önkormányzata támogatta.

Káposzta Lajos

Emlékplakett Kútágas ’77 Citerazenekar Soltvadkert 2021.

Korábbi cikkünk a témában

-Hírdetés -

Friss cikkeink