szombat, szeptember 25, 2021
KezdőlapSoltvadkert hírekVadkerti-tó Triatlon és futóverseny

Vadkerti-tó Triatlon és futóverseny

  • Az idei esztendőben már harmadik alkalommal rendezte meg a GO Sportegyesület a Vadkerti-tón a szokásos triatlon és futóversenyét. A családias hangulatú nem csak profi sportolók számára szervezett megmérettetés 350 indulói létszámmal zajlott szombaton.
  • A futóverseny köreit – a távoknak megfelelően – A Tó körül teljesítették a versenyzők, a triatlon úszás száma a kellemes hőmérsékletű Tó vize szintén a helyszínen ‘adott’ volt. Az összesen 90 kilométeres kerékpározás a Vadkerti-tó – Soltvadkert – Kecel – Öregcsertő – Kalocsa – Negyvenszállás – és ugyanez vissza – útvonalon volt leszervezve.
    Aki pedig nem tudott eljutni a helyszínre sportolni, vagy szurkolni, egy újításnak hála a Köridő, –korido.hu – Youtube csatornáján live-ban kísérhette figyelemmel a programot.
    – A szombati versenyen elsőként egy gyermekfutamot is szerveztek, 500 méteres távon.
  • Triatlonban az idei alkalommal egy új pályacsúcs is született. Füzesy Dávid aki Dunaújvárosból érkezett triatlonista, 22 perccel javította meg a rekordot, melyet tavaly szintén az ő neve fémjelzett. Idén 04:05:52 -es időeredményt ért el.
    A második helyen Flander Márton végzett, aki barátja, és edzője is Dávidnak.
    Harmadikként pedig Nikolics Zorán érkezett a célvonalba.
    A hölgyeknél Makra Ágnes ért elsőként célba, aki a napfény városából, Szegedről érkezett.
    – Néhány kulisszatitkot is megtudtunk Kiss Gábortól:
  • Nevezők létszáma miként alakult az idei alkalommal?
    Közel 350 résztvevő, majdnem 50 triatlonos. Futóknál kb 65% nő. Triatlon 90% férfi.
  • Mennyire vagytok elégedettek, hozta az áltatok elvártat a verseny?
    Elégedettek vagyunk, jól ment a szervezés, már sokkal rutinosabb és összeszokottabb a csapat. Nagyon sokan segítettek most is, köszönjük mindenki segítségét. Idén valamivel kevesebb, közel 350 résztvevőnk volt. A triatlonos pont ugyanannyi, 10 km-re jöttek most valamivel kevesebben. A COVID miatti bizonytalanság nálunk itt éreztette a hatását. A színvonalat tudtuk emelni pl. teljesen szőnyegezett volt a bringa depó és új bringa tárolókat használtunk. Újdonság volt a gyerek futam a legkisebbek részére. Nagyon jók a visszajelzések, ha minden jól alakul biztos megszervezzük a versenyt jövőre.
  • Tervek, újítások, a következő versenyre?
    Egyenlőre értékelünk és javítjuk az apróbb hibákat. A következő hetekben szedjük össze a fejlesztési lehetőségeket.
  • 2022-es időpont már fixálható?
    Hagyományosan Nagyatád ironman előtt vagyunk 2-3 héttel. Amint ők kiírják utána tudunk dönteni.
  • Akkor ez, lehet az Ironra egy komolyabb bemelegítés?
    Igen, pontosan felkészülési versenynek szántuk illetve amatőröknek a triatlon kipróbálására.
    Pár éve jött Magyarországra a hivatalos Ironman mint márkanév versenyt szervezni, 2 verseny volt Budapesten. Az nagyon növelte a magyar triatlonosok létszámát is. Sajnos a Magyar Triatlon Szövetség harcba kezdett az Ironman Budapest versennyel szemben és ezért nem rendeztek többet. Ez negatív a hazai amatőrökre nézve is. Emiatt lassan nő a magyar versenyzők száma, mi se várunk nagy növekedést. Próbálunk úgy fejleszteni, hogy jó szolgáltatásokat kínáljunk és egyre többen válasszanak minket. Mi meg szeretnénk maradni családias, amatőrök, kezdők részére is elérhető versenynek.

És az eredmények:
Triatlon:
Női:

  1. Makra Ágnes
  2. Forgách Anikó
  3. Kürti Varinia
    Férfi:
  4. Füzesy Dávid
  5. Flander Márton
  6. Nikolics Zorán

Gyermek futam:
Lányok:

  1. Lukács Kíra
  2. Siroki Zara
  3. Bene Petra
    Fiúk:
  4. Papp Levente
  5. Szomju Richie Santiago
  6. Péjó Bence

Félmaraton: 21 km:
Női:

  1. Szabó Gréta
  2. Papp Mercedesz
  3. Guttengéberné Ince Ildikó Emma
    Férfi:
  4. Patocskai Tamás
  5. Illés Zoltán Dávid
  6. Sáfrány Gábor

    Futás, 10 km:
    Női:
  7. Mészáros Réka
  8. Patocskai Emese
  9. Tóthné Bárány Katalin
    Férfi:
  10. Tóth Máté
  11. Jámbor Dániel
  12. Kölcze István Mihály

    Futás, 5 km:
    Női:
  13. Csikász Panni
  14. Varga Médea
  15. Kamocsa Dorisz
    Férfi:
  16. Mester Bálint
  17. Szeges Richárd
  18. Szabó Marcell
  • Köszönet a támogatóknak:
    Felekarajság Húsbolt, Autócent Kft., BS Plastic Kft, Szent Korona Cukrászda, Király Pékség, Wepigyümölcs, Show&Bors, Soltvadkert város, Vadkert Komszolg Kft. LTZS Kft., Akker Plusz Kft., Kőhegyiné Virág-Ajándék, Vadkert-Papír RECAM Kft., Ritaszörp, továbbá magánszemélyek.

    Foto: Go Sportegyesület


-Hírdetés -

Friss cikkeink