csütörtök, szeptember 21, 2023
spot_img
KezdőlapEgyházTavalyi konfirmáció az idén...

Tavalyi konfirmáció az idén…

A Soltvadkerti Evangélikus Egyház minden évben felnőtt tagjainak soraiba fogadja a hatodik osztályos gyermekeket a konfirmáció szertartása keretében.

A konfirmáció ( latinul: confirmatio ) szó jelentése megerősítés. A protestáns egyházak (például református, evangélikus ) értelmezésében az úrvacsorát megelőző felkészítő tanítás, amelynek célja a hitbeli megerősítés. Bővebb értelemben az úgynevezett keresztségi szövetség fiatalkori megerősítése. Az egyházi oktatásban felnövő gyermekek és az ifjúság vallásos nevelésének célja a konfirmáció ünnepi eseménye, amelynek során a konfirmandus személyes vallástételt tesz, döntést hoz Krisztus és Isten egyháza mellett.


A múlt vasárnap alkalma, – Pünkösdhétfőre következő vasárnap, ez az első ilyen eset – amikor a konfirmálás szertartása az istentisztelet része volt.

A tavalyi pandémiás helyzetben ugyanis nem lehetett volna megtartani a konfirmációt, a templomok zárva voltak, csak közvetített, és online istentiszteleti alkalmak voltak.
– Így ez az alkalom volt az elmaradt első úrvacsoravétel „pótlása”.
– A templomba bevonuló tizenhat konfirmandus gyermek immár a hetedik osztályt fejezi be a tanév végén. A pénteki napon a vizsga alkalmával számot adtak tudásukról. Ez alkalommal írásbeli vizsga volt, melynek kérdéssorát Homoki Pál esperes-lelkész állította össze.
A vizsga természetesen a felkészült gyermekeknek mindegyikének szép eredménnyel sikerült.


A pénteki délutánt a templom tornyának bejárása zárta.
– A konfirmandusok az igehirdetést követően verseket szavaltak, melyek mind a hitről, és a hitvallás megerősítéséről szóltak.

Aranyosi Ervin: Hitvallás,
Földesi Lívia: Isten tenyerében ébredtem,
József Attila: Istenem, én úgy szeretlek.


– A vallástételt követően az „Először lépek oltárodhoz” című ének dallamára a konfirmandusok az oltárhoz vonulnak és megkapják a személyre szóló ige mellé az áldást.
Az idei év konfirmandusa Szamosi Patrícia lett, aki egy szép Luther rózsát ábrázoló intarzia képet vehetett át.

A gyülekezet ifjú tagjait Kriszt Ármin , és Kis-Molnár Gábor felügyelő köszöntötték.
Az ajándék Biblia, Zarándokénekek énekgyűjtemény és az emléklapok átadását követően Homoki Pál esperes-lelkész áldásával térhetett mindenki haza.

Erős vár!

Fotó: Birofoto

-Hírdetés -

Friss cikkeink