33.4 C
Soltvadkert
szerda, október 21, 2020
Kezdőlap Életmód Panarom vagyis aromaterápia, Németh-Garami Helgával beszélgetek

Panarom vagyis aromaterápia, Németh-Garami Helgával beszélgetek

Egy őszi délutánon kerestem fel Helgát.
Kellemes, világos térben fogad, egy gyerekjátszóból átalakított üzlethelyiségben (ahogy ő mondja “boszorkánykonyha”), ahol tisztaság, kellemes illat a levegőben, minden a helyén, a derékszög is pontosan 90 fok. A végletekig precíz, minden apróságra odafigyelő kétgyermekes családanya immáron 5 éve foglalkozik az aromaterápiával.


– De, hogy is kezdődött mindez, hogyan csöppentél az illatok, és az illóolajok világába?
Sok-sok év után, egy szülinapi bulin 2014-ben találkoztam újra, Schindler-Bezsenyi Nettivel, (gyerekkori játszópajtásommal) aki ekkor már aromaterapeuta volt, és tulajdonképpen az egész estét végigbeszélgettük az aromaterápiáról és az illóolajokról. Mivel mindig is fogékony voltam az alternatív gyógymódokra, ez a téma is nagyon érdekelt. Elpanaszoltam neki, hogy a kisebbik lányom, Liana, születése óta nagyon rossz alvó és Netti azonnal a Mesélő hold nevű párologtatós illóolaj keveréket ajánlotta, amiről elmondta, hogy kifejezetten nyugtató, elalvást segítő illóolaj.

Kipróbáltuk. Láss csodát, Liana pár hét után végigaludta az éjszakát!
Később teszteltük az immunerősítő termékeket is.  Azt tapasztaltam, hogy a betegséget könnyebben és rövidebb idő alatt átvészeljük. A sikerektől felbuzdulva elkezdtem Feller Adrienne és Tobai Ágota Aromaszeánsz című könyvéből kevergetni az illóolajokat, amelyekkel kezeltem egyes betegségek tüneteit a lányaimnál illetve magunknál. Tulajdonképpen, fél éven belül mindenre volt egy jó olajam.

Tavaly novemberben jött az elhatározás részemről, hogy komolyabban foglalkozzak az aromaterápiával, ezért jelentkeztem hallgatónak a Panarom Aromaterapeuta Intézetbe, ahol az alaptanfolyamot követően kell a szakirányú képzéseket is elsajátítani, pl. bőr-, légúti-, nőgyógyászati, gyermekgyógyászati- megbetegedések, stb.
A vírushelyzet miatt csupán csak 3 tanfolyamot sikerült idáig elvégezni, mert a képzések tavasz óta szünetelnek, de ettől függetlenül folyamatosan képzem, fejlesztem magam.


– Hogyan sikerült ezt a napi teendőid, a két kislány illetve a háztartás vezetése mellé beillesztened?
Ma már főállásban csak az aromaterápiával foglalkozom, magam állítom össze az anyagaimat, én készítem a reklámfotóimat, írom a szövegeket. Ez még azért egy időigényes feladat. (És ha megnézzük, igényes, letisztult a design, minőségiek a képek) Szeretném, hogy mindenki megtudja, hogy mire és hogyan használhatóak az
illóolajok a mindennapokban, valamint azt, hogy ezek a termékek itt Soltvadkerten és környékén beszerezhetőek.
Az aromaterápia az élet számos helyzetében nyújthat segítséget, enyhülést és gyógyulást. Önálló és kiegészítő gyógymódként egyaránt eredményes, teljes mértékben összeegyeztethető mind az alternatív gyógymódokkal, mind a hagyományos orvoslással. Kiváló egészségmegőrző terápia, immunrendszer erősítő, illetve szív- és érrendszeri, idegrendszeri, légzőrendszeri, emésztőrendszeri, nőgyógyászati, mozgásszervi és lelki eredetű panaszokra is segítséget tud nyújtani.

– Van mentorod, segítséged?
Igen, Mester Szilvia, aki aromaterapeuta és professzionális szépségterapeuta. Ha van olyan helyzet, amelyben én nem tudok segítséget adni, vele konzultálok.


– Honnan származnak, hol készülnek az olajok?
A növényt az őshonos termőhelyén lepárolják, majd Magyarországon Jászfényszarun állítják össze Feller Adrienne receptjei alapján. A Panarom illóolajai, növényi olajai, növényi kivonatai, kész termékei és kozmetikumai kizárólag 100%-kos tisztaságú, természetes alapanyagokból készülnek, szigorú nemzetközi minőségi ellenőrzésen esnek át, így terápiás célra igazoltan alkalmasak.
Nem is gondolnánk, hogy manapság már az illóolajokat is hamisítják!
Szintetikus összetevőkből, vegyi úton állítják elő. A laikus felhasználó ezeket az illóolajakat csak az ára alapján tudja megkülönböztetni. A jó minőségű illóolajnak ára van, de a jó minőségű illóolajnak minden cseppje kincs!

– A család, hogy fogadta, mennyire támogatnak?
A lányok imádják, a férjem is maximálisan támogatott, hiszen neki az a legfontosabb, hogy azt csináljam, amit szeretek. Szüleim a COVID alatt szerezték be első diffúzorukat tőlem, tudták, hogy ezzel sokat tesznek az egészségük megőrzéséért. Édesapám eleinte nem szerette az illatokat, viszont most már Ő kapcsolja be a diffúzort. Nyáron pedig a csípés elleni Züm-Züm hűsítő gél (amely rovarriasztó hatású is) nélkül már nem is ment sehová, sőt barátainak, ismerőseinek is ajánlotta.

– Kiknek ajánlod ezeket az olajokat, termékeket?
Mindenkinek. Időseknek, fiataloknak, gyermekeknek egyaránt.
Ha a gyermekeinket megtanítjuk az olajok használatára, akkor ezt viszik majd magukkal generációról generációra, hogy a gyógyszeres kezelés előtt vagy mellett adjunk esélyt a természetnek.

– Hogyan látod, hogy fogadják ezt a helyi emberek?
Sokan ajánlások útján keresnek fel, egyre több ember érdeklődik, nyit a természetes kozmetikumok, illóolajak irányába. A többség eleinte szkeptikus, de nyitottak rá, és az biztos, ha egyszer valaki megérzi ezeket a friss finom illatokat, esetleg jobbat alszik, vagy megoldást nyújt egy problémára, rabul ejti.

– Milyen termékek kaphatóak nálad?
Párologtatásra szánt illóolaj keverékek, ezek lehetnek levegőfertőtlenítő hatásúak, vagy nyugalmat adó, feszültségoldó, elalvást segítő illóolajak. Immunerősítő masszázsolajak, növényi olajok. Várandósoknak, kismamáknak szülést segítő illóolaj keverékek, babaápolási termékek. Aromavizek, amelyek megoldást nyújthatnak egy egy bőrproblémára. Adrienne Feller természetes bio, alapanyagból készült magyar kozmetikumok. Egyéb terápiás célra alkalmazható 100 %-ban természetes Panarom illóolajok, illetve a párologtatáshoz szükséges magas minőségű aromadiffúzorok, melyek a többféle design lévén a nappali díszei is lehetnek.

Aromaterápia -Az illatok ereje Németh-Garami Helga

Vadkerti aranyoldalak

Friss cikkeink

FAKIVÁGÁSI ENGEDÉLYKÉRELEM / BEJELENTÉS

A fás szárú növények védelméről szóló 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet értelmében szükséges egy FAKIVÁGÁSI ENGEDÉLYKÉRELEM / BEJELENTÉS űrlapot benyújtani a területileg illetékes önkormányzat...

15 nap van már csak hátra az ebösszeírás határidejéből.

Figyelem! Október 30-a a határidő vége! Soltvadkert Város Önkormányzata 2020. július 10-e és október 30-a között ebösszeírást végez. Az összeírás célja a jogszabályban előírt ebrendészeti feladatok...

Tanulás hatékonyan, de hogyan? 1.

"A legrosszabb korrepetitor, gyerekeinek legrosszabb házitanítója mindig maga a szülő. Saját gyerekünk idegesít minket a legjobban lecketanulás közben, hiszen vele szinte a...

Nem működik a fénysorompó!

Reggel óta nem működik a fénysorompó Soltvadkerten az 54-es főúton. Bár, a vonatvezetők is tudják, dudálva és lassan közelítik meg a kereszteződést, de azért nem...