hétfő, augusztus 2, 2021
KezdőlapüzletBNI találkozó Soltvadkert

BNI találkozó Soltvadkert

Hatalmas érdeklődés kísérte a BNI Medialis Soltvadkertre kihelyezett találkozóját szeptember 10-én csütörtökön.

Teltházas rendezvénynek a Lantos borház adott otthont. A kihelyezett találkozó célja volt a környékbeli vállalkozások megismertetése a BNI rendszerével. A tagokon kívül számos környékbeli vállalkozó is érdeklődve figyelte a beszámolókat, előadásokat.
Részletes vállalati bemutatót tartott Szabó Lajos a Bács Gazda-Coop ügyvezető igazgatója.
Majd néhány percben a megjelent vállalkozások, vállalkozók mondhattak magukról – cégükről, terveikről néhány szót.

Alter Róbert BNI Medialis Régió igazgató, méltatta a csoport eddigi munkáját,
elmondta, hogy a tagok az idei évben  közel 100 millió Forintos árbevétel növekedést értek el, egymás segítségével, ami kiemelkedő teljesítmény egy ilyen csoport esetében.

A záróbeszédet Koszorús Gabriella a csoport Elnöke mondta el, invitálva a tagokat és a vendégeket a következő BNI Networking konferenciára, mely Lajosmizsén lesz 2020. szeptember 17-én csütörtökön.
Beszédét követően villásreggelire invitálta a jelenlévőket, bátorította a csoportot és a vendégeket, hogy beszéljenek egymással, ismerkedjenek meg közelebbről egymás terveivel, vállalkozásaival.

A találkozón vendégként részt vett Domonyi László, Kiskőrös polgármestere, aki üdvözölte a tagokat és vendégeket, kitért arra, hogy polgármesterként szívesen fogadja a jelenlévő BNI tag cégek üzleti ajánlatait, ha az Kiskőrös város érdekeivel egyezik.

Résztvevő cégek:

Bács Gazda-Coop Kft.  Fürkész Holding Kft.  HJD Metál Kft.  Merkbau Kft.  Unitech Industries Kft.  Orto-Group Kft.  Bács-Agrogép Kft.  Fundamenta  NeoCons Plus Kft.
Halasi számítástechnika  Dél Balaton TÉSZ Kft.  Takarékbank Zrt.  Schiszler Pálinka 
SZVG-Tools Kft. Vadkertinfo  Interorbuild Kft.  Falcon Construckt Kft.  BrandMax reklámstúdió Rig Service Kft.  Bois Bútor Kft.  Cocomara Kft.  Antóni Elektro Kft.  Koliken Kft. Nasi-Pack Kft.  Bodeng Kft.  GRANTIS pénzügyi tanácsadó Fun Languages Hungary Kft.  Kreativ Projekt Kft.  Ván Iroda Kft.  Abex Kft.  Halasi számítástechnika Bt.  Koch Borászat Kft.  Seres-M-Ker Kft.  Halas Tűzvédelem Kft.  ZOO-Farmtech Kft.  Unimarket Trade Kft. Ballai Máté Magyar Kereskedelmi és Iparkamara …. továbbá több egyéni vállalkozó.

Szívesen résztvennél a Lajosmizsei BNI Networking konferencián?  Részletes programleírás és jegyvásárlási lehetőség a 

BNI honlapján ide kattintva érhető el.

 

További cikkeink a témában:

-Hírdetés -

Friss cikkeink