szombat, november 28, 2020
Kezdőlap Soltvadkert hírek Rendezvény 19. Országos Lada Találkozó - Soltvadkert

19. Országos Lada Találkozó – Soltvadkert

Az idén már a tizenkilencedik Lada találkozóját üli az LCH (Lada Club Hungary) és a Ladás közösség, Soltvadkerten.
A találkozóra már hétfő reggel érkeztek vendégek, akik a nyári szünet utolsó hetét itt töltik a kempingben.


A szervezők részéről Turcsik Tamás elmondta, hogy a vírushelyzet miatt kialakult némi bizonytalanság a találkozó megtartását illetően.
Július végén sikerült elkezdeni a szervezést, sok-sok munkával, és egyeztetéssel.
Igyekeztünk, és azt gondoljuk, a zenei fellépők elmaradásától eltekintve, sikerült hozni a tavalyi színvonalat.


Péntek és szombat este is DJ-k szórakoztatták a közönséget, illetve a szombati estén egy pole dance show is színesítette a programot.
A szervező csapat idén is színes, és változatos programokat szervezett/rendezett a Lada tulajdonosoknak.


A brigádfocin keresztül, a SÖRolimPIA-án át , a KOCKA vs. KEREK lámpa (activity jellegű vetélkedő a két típus tulajdonosainak csapatai közt ), a Lada-limbó, és természetesen a gumifüst verseny sem maradhatott el.

De, kezdjük az elején.
Az LCH vagy húsz évvel ezelőtt, a Lada Tuning Klub utódjaként jött létre. Havi rendszerességgel, jöttek össze a márkakedvelő tulajdonosok, egy-egy parkolóban.
Aztán ahogy nőtt a közösség, a 2000-es évek elején megalakították az LCH-t, és komolyabb célokat tűztek ki maguk elé.


Találkozóik eleinte csekély létszámmal zajlottak, de aztán egy sikeres Gárdonyi találkozó után a résztvevők száma komoly növekedésnek indult.
Olyannyira, hogy több helyszínt ‘kinőttek’ , a 2010-es évek elejére már 300+ autó vett részt a rendezvényeken. Ekkor az egyik klubtag barátja, ( Medgyes Attila ) javasolta a Soltvadkerti Kempinget, mint lehetséges, és alkalmas helyszínt a rendezésre.
A Ladások eljöttek, és immáron hetedik esztendeje, augusztus utolsó hétvégéjén rendezik meg összejövetelüket a Vadkerti-Tónál.


Mi is az a LADA ?
Az AutoVAZ – Togliatti, Oroszország – járműgyártó vállalat gépkocsi márkája. A szovjet időszakban ezt a márkanevet csak az exportra szánt járműveknél használták, a belső szovjet piacon Zsiguli márkanéven forgalmazták, de az autók a keleti blokkbeli szocialista országokba is cirill betűs Zsiguli felirattal érkeztek a forgalmazás első éveiben.
1966-ban a szovjet autóipari miniszter egy megállapodást írt alá a FIAT-tal, egy oroszországi gyár létrehozásáról. Az üzem 1970-re felépült, megkezdődött a termelés. Az első modellek a VAZ–2101 és a VAZ-2102 voltak.

Az alap, a FIAT 124-es volt, ezt fejlesztették tovább a mérnökök.
A gyár 2 millió négyzetméteren terült el,és hetvenezer ember munkahelye volt. 1973-ban az éves termelés elérte a 330.000 darabot.
A felgyorsult termelés mellett, (évi 660.000 db jármű) folyamatosan fejlesztettek, és megjelent a kínálatban a Niva, az ikerlámpás 1500, 1500S, és 1980-ban piacra dobták a szintén népszerű ‘kocka’ Ladát amelyet 1984-ben a Samara követett.

Több típus érkezett már ezek után, de a klasszikus Ladák még egészen 2012-ig, a Granta gyártásának megkezdéséig kaphatóak voltak.
Jelenleg Magyarországon, a környezetvédelmi besorolások szerint megfelelő Vesta és a 4×4 (a Niva utóda)  maradt a kínálatban.

A három napos találkozót az aszfalt kockán egy gumifüstölő pörgés-forgás tette teljessé.

Foto: Birofoto

Friss cikkeink

Diego Maradona

Minden idők legnagyobb futballistáiról folytatott viták miatt a lista gyakran csak két névből áll: a brazil legenda Pelé, és akit El Pibe de Oro-nak...

Téli közlekedésre felkészülni!

November vége felé járunk. Egyre hidegebbek a reggelek, egy-egy fagyos hajnal is előfordul már. Nincs mese, itt a tél, fel kell készíteni magunkat és...

Örök élet vasárnapján Soltvadkerten

Az Evangélikus Egyházban ma az örök élet vasárnapján az elmúlt év elhunytjaira emlékeznek. Ez a vasárnap egyben az egyházi év végét is jelenti, egyfajta...

A Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban

November 21-én annak a templomnak a felszentelésére emlékezünk, amelyet Jeruzsálemben Szűz Mária tiszteletére építettek a 6. században az ószövetségi templom közelében. Mária bemutatásának (latinul: Praesentatio...