csütörtök, szeptember 21, 2023
spot_img
KezdőlapSoltvadkert hírekSportA Magyar birkózó válogatott Bócsán Egy beszélgetés Szőke-Tóth Mihály polgármesterrel.

A Magyar birkózó válogatott Bócsán Egy beszélgetés Szőke-Tóth Mihály polgármesterrel.

– Mi adja az apropóját, hogy a magyar birkózó válogatott a nyári edzőtáborozását Bócsa város, falu vendégszerető közegében fogják eltölteni? Mik az esetleges okok és körülmények, amelyek ezt lehetővé tették?

Szőke-Tóth Mihály: Először is szeretném megköszönni, ahogy kerested a Bócsa település, kategóriáját. – mosolyog –
Bócsa falu, egyébként birkózás szempontjából város vagyunk, ugyanis a korábbi szövetségi elnök, Dr. Hegedűs Csaba több Birkózás Városa címet adományozott Bócsának.
Szóval Bócsa, a Birkózás Városa. Engem pedig meglepetésemre 2013-ban az Év Birkózó Polgármestere díjjal tűntettek ki, ezzel elismerve a sportért tett erőfeszítéseimet, munkásságomat.
– Bócsán nagy hagyománya van a birkózásnak. Én magam, hatévesen, elsős koromban kezdtem el birkózni. Öt évvel később ’95-ben épült az iskola területén a birkózó csarnok, mindez egy akkor majd 2000 fős településen, nagy dolognak számított.
Később erre a csarnokra, 1998-ban már tervek születtek – a megszűnt kollégium helyére – birkózó iskola, birkózó kollégium létrehozására.
Egy 2013-as sikeres pályázat segítségével a sport-ifjúsági szálláshely megépítésével a kollégium épület tetőterében kialakított, harminc fő komfortos elszállásolására alkalmas fejlesztés jött létre. A csarnokunk is egy felújításon esett át, a Szövetség támogatásával építettünk egy konditermet, és egy wellness részleget. Jelenleg is folyamatban van egy konditerem, és öltöző bővítést, fejlesztést eredményező nyertes pályázatunk.

Mi ezeknek a fejlesztéseknek a motorja?

Szőke-Tóth Mihály: Az elmúlt öt évben rendszeresen edzőtáborozó helyszínt biztosítunk a sportolóknak. Jellemzően a kadet korú lány és fiú válogatott tagjai jártak nálunk. Elmondásuk, és a szakmai vezetés szerint is egy kiváló edzőtáborozó helyszín vagyunk,hiszen a korábbi helyszínekkel ellentétben mi alázatosak, és vendégszeretőek, pozitív hozzáállásúak vagyunk.

– Mi, Soltvadkerthez hasonlóan nagy megtiszteltetésnek vesszük azt, hogy a válogatott Európa-, világ-, és Olimpiai bajnok sportolóit vendégül láthatjuk a nyári felkészülés alkalmából.
Számunkra a vendégszeretet, és a birkózás iránti rajongás teljesen természetes hiszen Bócsán is élő birkózás van, minden korcsoportban szőnyegre tudnak lépni a sportolóink.
Természetesen a válogatott nyári felkészülésein túl voltunk már régiós ifjúsági korosztály versenyeinek, és  százfős nyári edzőtáborozásának is a házigazdái.  A Dél-Alföldi régiók egyesületeivel is jó kapcsolatokat ápolunk, vannak közös szervezéseink is, továbbá Felvidéki, Délvidéki, és német élő kapcsolataink vannak, egyfajta kis – Nemzetközi kapcsolatok már ezek. Háziversenyek, baráti találkozások, szakmai összejövetelek. És nem utolsó sorban helyi, saját birkózótáborunk is van, Lakatos Attilával összefogva a soltvadkerti gyerekek is jönnek a mi kis helyi táborunkba. Hálásak vagyunk a szövetség támogatásáért, és segítségéért melyet a fejlesztéseinkhez projektjeink megvalósításához nyújtanak.

– Mondhatjuk, hogy szoros az együttműködésetek a Szövetséggel?
Tulajdonképpen igen. Három héttel ezelőtt a Magyar Birkózó Szövetség elnökénél, Német Szilárdnál ( A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára ) jártam, a megbeszélésünk során több területet is érintettünk, mi felajánlottuk a következő egy évre a harmincfős szállás kapacitásunkat hogy a szövetség által küldött táborokban térítésmentesen biztosítjuk a szállást a sportolók számára. A döntés alapja az volt, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma az összes országos sport szervezet büdzséjét 20% -kal megvágta, csökkentette. Ezért mi szeretnénk partnerek lenni a Birkózó Szövetséggel, egyfajta gesztusként felajánlva ezt a lehetőséget.

– Az étkezést miként tudjátok megoldani a sportolók részére?
Mivel a helyszínen található modern konyhával, és ebédlővel rendelkezünk, felkészülünk, és helyben fogunk rájuk főzni.

De visszatérve az első kérdésre:

Az Elnök úrnak tett felajánlásomat követően értesültem arról, hogy Soltvadkertre még nem tudnak a tervezett időpontban a Kötöttfogású Felnőtt Válogatott tagjai jönni edzőtáborozni.
Ekkor felajánlottam, hogy Bócsa abban az időpontban is szívesen látja a sportolókat.
Bácsi Péternek ( kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok, jelenleg a magyar szövetség szakmai igazgatója )  küldtem egy üzenetet, hogy szívesen várjuk bármikor a felnőtt válogatottat. Néhány napra rá felvettük a kapcsolatot, és Sike Andrással (olimpiai bajnok birkózó – 1988 Szöul, jelenleg a válogatott kapitánya) személyesen megtekintették a létesítményünket, mindent megfelelőnek találtak az edzőtáborozás lebonyolításához.


– Korona vírus. Az nyilvános információ, hogy a sportolók kettő érvényes, igazolt negatív teszt igazolással érkeznek. Ha arra igény van, megoldható itt helyben egy esetleges teszt lefolytatása?

Szőke-Tóth Mihály: A jelenlegi időszakban, amikor kifelé megyünk a járvány időszakból, de még mindig van korona vírus veszély, bármikor kialakulhat egy gócpont. A birkózás jellege miatt egy személyi kontakttal járó sportág, tehát a vírus átadásának esélye meglehetősen nagy. Ezért a sportolók folyamatos tesztelés alatt állnak. Bármikor tudunk megfelelő antitest teszteket beszerezni, de ha valakinél a korona vírus tüneteit felfedezzük, azonnal tudunk PCR tesztet lefolytatni, a kiskunhalasi kórház együttműködésében.
Igyekszünk ebben a tekintetben is kiemelt figyelemmel lenni a sportolók egészségét illetően is.
Az edzések zárt edzések lesznek, a zavartalan szakmai munka érdekében. A gyermekeket természetesen szeretettel várjuk, hogy találkozhassanak a példaképekkel, és közelről is láthassák, hogy állhatatos, kitartó munkával milyen szép eredmények érhetőek el.
Szándékunk széles körben megismertetni a gyermekekkel a birkózást, nem csak Bócsán, hanem az egész térségben, egyfajta közösség építő céllal is.

Fotó: Birofoto

Előző cikk
Következő cikk
-Hírdetés -

Friss cikkeink