csütörtök, szeptember 21, 2023
spot_img

Családi nap

A soltvadkerti Református gyülekezet családi napja az idei évben a Tavirózsa Kalandparkban 2020.Június 14.-én
került megrendezésre. Az időjárás nagyszerű volt, a csapadékot hozó felhők szerencsére csak távolról mutatták meg magukat.
A vetélkedő feladatokat a csapatok szorgalmasan teljesítették, újabb és újabb próbákat álltak ki.


Aki pedig a szabadfoglalkozást választotta, a kalandpályán talált kihívást magának, vagy a
park játékai közt kalandozhatott de az íjászat iránt érdeklődőket is szűnni nem akaró
türelemmel, és figyelemmel várta Káposzta Lajos.
A külön erre a célra kialakított lőhelyen gyakorolhatott, illetve tanulhatta meg a
hagyományos eszköz használatát kicsi, és nagy egyaránt.
Éhes szájakra várt a szülők által frissen készített finom palacsinta, és ki tudja mennyi
finomág.


A csapat verseny eredmény hirdetését követően a csokis-póló fogócska színesítette a
programot az apa – gyermek futball mérkőzés kezdete előtt.
Összességében egy kellemes kikapcsolódást biztosító családi hangulatú vasárnap délutánt
tölthetett együtt a Református gyülekezet közösségének apraja-nagyja.

Foto: Birofoto

-Hírdetés -

Friss cikkeink