A jelenlegi szabályoknak minden szempontból megfelelő, személyes kontakt nélküli interjú Lakatosné Hachbold Évával, az Evangélikus Egyházi Óvoda vezetőjével, a messenger alkalmazás segítségével.
– Szia ‘nagymama’ ! Minden rendben van nálatok?
Szia!
Szeretem ezt a szerepkört… annyira jóóó Nagyinak lenni… 🙂
És most Istennek hála, van időm örülni, és tevőlegesen segíteni…no azért nagyon óvatos vagyok, szájmaszk, be/átöltözés, fertőtlenítés, kézmosás, szóval mire bejutok, kb. fél óra.
– Az oviban mi a helyzet? Úgy értesültem, zárva van.
Ügyeletet hirdettünk, de mindösszesen öten jelezték, hogy élnek a lehetőséggel.
Szerdára ez a létszám lecsökkent kettőre, csütörtökön pedig már csak egy gyermek lett volna.
így bezártunk.
– Milyen lehetőségekre készüljenek a szülők? Úgy tudom, hogy indul az online ovi…
Igen, ebben “úttörők” voltunk…
Minden csoportvezető óvónő elkészítette a heti ütemtervét, projekt hetekben gondolkodva. Minden témakörhöz verseket, dalanyagot, mesét csatoltak, de számlálási képességeket fejlesztő feladatokat, feladatlapokat, színezőket is szerkesztettek és mellékeltek hozzá. Mindezeket képekkel illusztrálva és linkeket hozzáfűzve.
– Mára már nyilvánvaló, hogy az évzáró és a ballagás is elmarad.
Igen, sajnos valószínű. Nem tudjuk, meddig tart ez a helyzet, de azért erre is vannak terveink: az Országos Evangélikus Egyház Oktatási Osztályával és Intézményeivel való egyeztetés után augusztus végén tartanánk egy kedves kis elköszönést, búcsúzást a nagyoktól.
– A nagycsoportos csemeték miként kezdik – ha lesz 09.01-el kezdés – az iskola első osztályát?
Ez is kérdés…és még sok kérdés van. A nagycsoportos óvó nénik iskola előkészítő „iskolára való alkalmassá tételhez” feladatokat küldenek ki a gyermekeknek. Azért nyílván tudjuk, hogy más itt az óvodában elsajátíttatni ezeket az ismereteket, és más a szülővel való játékos tanulás otthon.
– Egyéb intézkedések, oktatási szintről, szakmai fórumokról várhatóak?
Egyeztetések folynak róla.
– Jártam a minap bent, az ovi udvarban. Sütött a nap, kellemes idő volt, a hatalmas gyümölcsfa virágzik, de csend van. Furcsa, hogy nincs gyermekzsivaj, sehol senki. Üres az ovi mozgalmas, nyüzsgő, máskülönben élettel teli, udvara.
Sok anomáliát élünk/éltünk meg ezekben a napokban: márciusban a gyönyörű virágzó fákat hó lepte el és a gyermekek „hónyuszit” építettek. Néhány évvel ezelőtt volt már erre példa és a mindig zajos, nyüzsgő óvodaudvar mára elcsendesedett, a játékok pihennek. Hiányoznak a gyerekek. Kényszer szünet van.
Az „óvodanyitogatót” is csak virtuálisan tarthatjuk meg, és az óvodai beiratkozást is e-mailben és telefonon oldjuk meg.
– Egyedül voltam ott, nagyon furcsa volt.
Nekem is, hiszen évtizedekig ebben éltem.
– Hogyan éled meg ezeket a napokat? Nincs ovi, nincs gyerekzsivaj. Mit csinálsz te, aki szinte ott élsz 25 éve? Gondolom, a szünetek, vakáció hetei máshogy telnek, elvégre megvan a dátum, amikor ismét élettel telik meg az épület és az udvar.
Arra lehet készülni. No de, most senki meg nem tudja mondani, hogy mikor lehet ismét oviba menni…
Egyfajta bizonytalanság ez nem?
A “Nagyiság” leköt, ugyanakkor sok a feladat, hiszen át kell tekintenünk és dolgoznunk az intézményi dokumentumokat, de továbbra is gondolkodnunk kell a szülők online kapcsolatának folytatásáról, hogy ezzel is biztosítani tudjuk a gyermekek fejlesztését. Nem könnyű, de tartalmas feladatsorokat állítottak össze a kollégák, épp most ellenőrzöm, olvasom át a tervezeteket!
Bizonytalanság az van…egy biztos: ez a nyár nem a nyaralásokról, kirándulásokról fog szólni…sem a szülőknek, sem a pedagógusoknak! Mi erre készülünk. Valószínű, hogy nyáron kell majd óvodai ellátást biztosítani a szülőknek, hiszen ők most otthon vigyázzák gyermeküket és nyáron pótolják majd be a munkahelyi feladataikat.
– Mondhatjuk azt, hogy ti ilyenkor is dolgoztok, készültök a folytatásra?
Mindenképp, de a kollégáim is, hiszen állítják össze a heti ütemterveket, melyeket minden héten péntekig átküldenek nekem, majd utána küldik ki a szülőknek minden hét elején, hétfőn délelőtt. Szóval minden hétre terveznek a csoportvezetők és a németes óvónők is feladatokat, tennivalókat a gyermekek számára.
– A csapat, akkor nem pihen, működik nálatok is a home office ? 🙂
Így van! Most például a víz világnapjában gondolkodtak és ehhez kapcsolódóan magyar és német verseket, meséket kerestek, barkács munkákat terveztek, kerestek hozzá énekeket, zenehallgatást, mozgást és számolást fejlesztő feladatokat, valamint keresztyén történetet is. Minden óvodai területet átfogó feladat rendszert építettek fel, otthon megvalósíthatóakat.
Természetesen, most a szülőkön múlik, hogy mit adnak át a gyermeküknek, és mit valósítanak meg ebből, de minden napra küldünk alkotómunkát! Ott van nehézség, ahol iskolás testvérek is ülnek az otthoni „iskola” padban. Nekik nem könnyű a tanulás rendje digitális úton, így az óvodás kisgyermekek kissé háttérbe szorulnak. De ez érthető.
– Akkor, ez még pluszban a szülőknek is egy becsatlakozási pont a nevelői, fejlesztő munkába?
Igen! És ez most fontosabb, mint valaha, korábban. Most valóban munkatársak a szülők a nevelésben, az oktató munkában. Azért vannak nehézségek is, hiszen nem mindenkinek áll rendelkezésére az otthonában digitális eszköz, amivel le tudja tölteni és ki tudja nyomtatni a feladatokat.
– Kommunikációt, hogy tudjátok megoldani?
Jól megoldottuk. A kollégákkal minden héten – akár többször is, ha szükséges – konferenciabeszélgetésben vagyunk, így egyeztetünk, tehát nem találkozunk személyesen. Hiszen: „MARADJ OTTHON!”
– És! Ezt az interjút is #maradjotthon -osan készítettük! Milyen különös is ez nem?
Igen, tényleg az. Betartottuk a szabályokat!
– A személyes beszélgetés. kommunikáció varázsát semmi nem adja vissza.
De ami mindenképp dicséretes, hogy mindenki nagyon fegyelmezetten viseli a terheket és alázattal teszi a dolgát…ezt a közösség vezetőjeként mondom/írom, és ezt jó megtapasztalni ebben a nehézségben.
Vigyázzunk egymásra! Aki teheti, maradjon otthon!
..::BR::..
Foto: Birofoto