A szeretet gyógyító ereje immár második alkalommal lengte be Soltvadkert sportcsarnokát a Tündérkéz Jótékonysági Egyesület jóvoltából, a Nemzetközi Koraszülött Világnaphoz csatlakozott a város. Ez a nemes ügy sok mondanivalóval várta nem csak a koraszülötteket, hanem a családtagokat és érdeklődőket is. Hiszen minden gyermek kincs és ezt igazán azok érzik, akik megküzdtek a saját csodájukért.
A nap folyamán a lelkes és jószívű emberekből nem volt hiány. Lehetett gokartozni, lézerharcolni Medgyes Attila és Lezsák Gergely felügyeletével és hozzájárulásával, akik fáradhatatlanul segítették a kicsik és nagyok egész napos játékát. Szebbnél szebb hajfonásos frizurák készültek a kislányok és anyukák kedvére és vagány arcfestésekkel lett színes az amúgy lila nap.
A legszebb pillanatokat pedig Fazekas Levente és családja részvétele okozta. Az Egyesület licitekkel és kupakgyűjtéssel támogatja a tündéri Levente gyógyulását, a szeretet és összefogás példája ez, amiben ne legyünk restek részt venni!
16 órakor Dr. Haskó Zita, csecsemő és gyermekorvos mondott beszédet, ami szenzációs értékeket közvetített. A lilába borult Evangélikus óvoda előtt a hiteles szó ereje szíveket melegített.
Molnár Orsi interaktív előadása 17 órakor kezdődött, ahol a szülők gyermekeikkel együtt énekeltek, táncoltak, játszottak, mosolyt csaló pillanatok voltak.
Köszönik a Tündérkéz Jótékonysági Egyesület tagjai Dr. Pozsgai Boglárkának, Lakatos Attilának, Medgyes Attilának, Lezsák Gergelynek, Hachbold Évának, Bukovszki Anasztáziának, Molnár-Megyeri Máriának, Péntek Juditnak, Kormányos Évának, Kormányos Csillának, Péczka Juditnak, Lénárt Tamásnak hogy segítették a rendezvényt.
Mi pedig a Tündérkéz csapatának és vezetőjének, Cseke-Kutasi Katalinnak vagyunk hálásak, amiért tesznek rendületlenül a város közösségéért!
..::L::..