csütörtök, szeptember 21, 2023
spot_img

Mesés könyvtárunk

„Az olvasás segít élni, életben maradni, növeli az empátiát, a másik ember és a világ megértését.”

(Vekerdy Tamás)

Könyvtárban a könyvek illata, lopott nyugalom a sorok között, lapok halk susogása, tonnányi hófehér papírra nyomtatott színes álom fekete tinta-ágyon. Vajon ki mit gondolhat ha könyvtárban jár? Ma ismét látogatóban voltam a könyvek helyi otthonában, ahol valóban egy bensőséges pillanatot kaptunk el. Mese kuckó volt, Fehér Éva védőnő előadásában mesékkel és mosollyal. A hangulat megkapó, kedvem támadt újra gyereknek lenni.

Csaboda Nikolett és Légrádi Andor

A mesébe feledkezett gyerekek, hol anyához bújva, hol rajzolva, hol a könyvtári polcokat átrendezve élvezték azt a milliőt, amit ez az egy óra adott. A kezdeményezés értelmi szerzői, kivitelezői Légrády Andor és Csaboda Nikolett. Ezzel a programmal a mesék világán keresztül, két hetente pénteken tanítják a vadkerti gyerekeket a könyvek szeretetére, fejlesztik kreativitásukat, képzelőerejüket. S ez nem csak a gyermekek számára élmény, hanem a szülők részére is kikapcsolódás, egy csöppnyi megállás a rohanó hétköznapokban.

Legközelebb november 22-én pénteken 16:30-kor várják szeretettel a gyerkőcöket szüleikkel Niki és Andor, majd december 6-án a Mikulás is látogatást tesz Könyvtár-ország Mese kuckó szigetére!

Mese kuckó November 22.
Mese kuckó, vendégünk a Mikulás!
Mese kuckó, vendégünk a Mikulás!

Soltvadkert város könyvtára az alábbi időpontokban várja az olvasni vágyókat:
Kedd, csütörtök, péntek: 9:00-12:00 és 14:00-18:00,
szerdán: 14:00-18:00,
páros hetek szombatján 15:00-18:00 között.

Beiratkozás díja:
Felnőtt: 500,-
Kedvezményes: diák, nyugdíjas, mozgássérült: 200,-
Ingyenes: 16 év alatt, 70 év felett, könyvtári dolgozóknak.
Könyvtárközi kölcsönzés, nyomtatás, laminálás, spirálozásra is van helyben lehetőség, árlista a pultnál!

„Az olyan ember, aki könyvet olvas, soha sincs egyedül.”

(CARLO GOLDONI)

..::L::..

-Hírdetés -

Friss cikkeink